Az elején csak egy kicsit maradnék, aztán egyre többet. Persze az elején sírnék, ahogy kell, de aztán visszarázódnék.

Már előre látom, hogy milyen depressziós leszek egész nap, és ezen nem segít az új kolléga se, aki biztos megjegyzi hogy “namivan megint késtél?” (sosem kések - nyilván - ez nálunk csak ilyen mondás)

Persze most is negyed 4 van, énmeg forgolódok, és hol az egyik macskát nyúzom a lábammal, hol a másikat a fejemmel.

Stefi ha ezt olvasod, akkor én még alszok, kérlek kelts fel, mert tutira elkések később érek be mint korán.

De azért a kollégák már nagyon hiányoznak, olyan ez mint egy második harmadik család

Faszom, beteget jelentek (úgyse)