És most nem mondhatom azt a barátaimnak, hogy “rossz a kedvem”, mert akkor egyből azt mondják, hogy holnap megyünk EFOTT-ra, és milyen kurva jó kedvem lesz.

de nekem most van rossz kedvem 

és igazából nem is tudom miért.. talán ez a sok párkapcsolati dolog, amiket itt olvasok, és hát nem nyíghatok én is ezen, mert az mégis hogy nézne már ki.

mondjuk ha csak kapcsolatban tudsz jókedvű lenni, akkor megvan minden baszva.

de aztán meg egyszer csak rájövök, hogy 

leszarom a magányt, és az ezzel járó gondolatokat

mert jó nekem így, ahogy van.

Talán csak az újdonság hiányzik, egy olyan valaki, aki a múzsám lehet, akiért küzdhetek.

Ádám barátommal mondjuk nagyon megértjük egymást, mert Viktor barátom feleségül kérte Rékát, aki a világ legtüneményesebb lánya, és ennek annyira örülünk, mint ha csak mi kértünk volna feleségül valakit, de aztán beüt a felismerés, hogy mi még mennyire nem tartunk itt, a kanyarba se’.

De azért ilyenkor mosolygok magamon, mert tudom, hogy ez csak egy átmeneti faszság, egy hullám, ami majd elmúlik, a korombeli fiataloknak is ez a problémája, de hát mégiscsak jobb ezeket az időket átvészelni valakivel, nem? :)

Ha ezt egyszer visszaolvasom, mosolyogni akarok, hogy milyen bolond voltam.