Mint például ez a hétvégém. Tegnap ~18 órát aludtam, ma ~15 órát, és ilyenkor mindig attól félek, hogy valami kibaszott mély depreszióban szenvedek, mert akkor alszik sokat az ember ha depressziós. Remélem más is szokott ennyit aludni.

Persze amúgy ennek is két oldala van, egyrészt kibaszott jókat álmodok, valahogy mindig boldogan kelek fel, és azt gondolom, istenem de visszafeküdnék és mennék a faszba narniába, meg ugrálnék háztetőkön meg megmentenék egy kiscsaládot az égő házból hogy én legyek a hős. De aztán végig gondolom, hogy mocsok van itthon, mert nem takarítottam, nincs ruhám amit felvegyek mert nem mostam, és semmit nem haladtam a fusi melóval, aminek ismét dübörög a határideje.

A családomnak mennyi ideig tartott míg ezt megszokták.. te jó ég, az első ilyen alkalommal pár éve egész nap hívogattak faterék a nyaralásuk alatt, aztán végül elküldték az egyik ismerősüket hozzám, hogy törjön be valahogy, mert “a fiam lehet felakasztotta magát a faszba”, persze máig azt gondolják amikor végig alszok egy hétvégét, hogy én egyébként egy nagyon beteg ember vagyok, és azért nem kelek fel, mert szomorú vagyok.

De most, hogy így belegondolok, az egész lehet hogy csak abból fakad, hogy alapból nagyon nehezen alszok a hétköznapokon, és ezért nekem minden perc óra alvás ajándék.

De ugye azért más is szokott ennyit aludni?